95/4. A cérnaszál nyoma — Feszült percek a folyosón

Laurent kalauz sietős léptekkel tért vissza a keskeny átjáróba, s megkönnyebbülten hallatta a torkát, amint megpillantotta a sötétkék kabátos utast.
– A hölgy biztonságban van a fülkéjében, Monsieur Vaneau. Meggyőződtem róla, hogy a zár kifogástalanul működik.
– Kiváló, Laurent – bólintott a nyugalmazott fődetektív, majd tekintetét a feszült utasra szegezte, aki láthatóan a legközelebbi menekülési útvonalat mérlegelte. – És ahogy látja, a mi jó urunk is épp most készült megosztani velünk az éjszakai séta valódi okát.
– Kikérem magamnak! – csattant fel a férfi, miközben izzadt tenyerével kabátja alsó szegélyét próbálta eltakarni. – Nincs semmi joga feltartóztatni engem! A jegyem teljesen érvényes!
– A jegye kétségkívül az – válaszolta Vaneau száraz eleganciával. – A piros pecsétviasz viszont, amelynek apró maradványai a harmadik gombjának peremét díszítik, nem képezi a vasúttársaság alapfelszereltségét. Különösen nem egy olyan borítékon, amelyet alig tíz perccel ezelőtt cseréltek el a VIP hálókocsiban.
Laurent közelebb lépett, s szigorúan nézett a megszorult utasra.
– Szabadna megkérdeznem a nevét, uram? – tudakolta a kalauz.
– Ez teljesen fölösleges zaklatás! – dacoskodott a férfi, de a hangja megbicsaklott. – Nem tettem semmi törvénybe ütközőt!
– A véleménykülönbségek teszik érdekessé az utazást – jegyezte meg Vaneau halvány mosollyal. – Lépjünk be a fülkéjébe, uram. Azt gyanítom, a kicserélt eredeti boríték még nem talált végleges búvóhelyre.