95/2. A cserélt boríték — Éjszakai rejtély Auberoche után

Monsieur Vaneau finom mozdulattal kitárta a négyes fülke ajtaját, és a kényelmes plüssülés felé mutatott.
– Foglaljon helyet, Madame! A viasz ugyan gyorsan hűl, de a jó válaszokhoz néha több türelem kell, mint a pecsét keményedéséhez.
A hölgy halkan megköszönte, belépett, s óvatosan leült, miközben fátyolát kissé hátrahajtotta.
– Egy hozománykezelési okiratot vittem a táskámban – mondta halk, feszült hangon. – Most viszont ez a hajójegy van benne, amely holnap reggel indul Le Havre kikötőjéből. De hát én sosem akartam átkelni az Óceánon!
– Az utasok döntő többsége valóban a szárazföldet részesíti előnyben, különösen éjszaka – jegyezte meg Vaneau szárazon. – Főleg, ha a jegyet nem is ön vásárolta. Laurent, kedves barátom, kérem, ne az ablakot pásztázza, a tengerentúl innen még meglehetősen messze van.
– Bocsánat, Monsieur Vaneau! – kapta el a tekintetét a fiatal kalauz. – Csak azon gondolkodtam, hogy aki kicserélte a borítékot, az még a vonaton van-e, vagy Auberoche-ban maradt a hozománnyal?
– Bárki is tette, igencsak kapkodott – mutatott Vaneau a piros viasz szélére, amelyen egy apró, szimmetrikus benyomat látszott. – A pecsétnyomót ferdén nyomták rá, s a szélén egy sötétkék kabátgomb mintája maradt. Úgy tűnik, a tettes nemcsak a csomagokat keveri, de a ruhatárát is túl közel hordja a rejtélyeihez.