94/6. A ketyegő hegedűtok leplezése — Megérkezés Auberoche állomásra

Laurent reszkető kézzel nyúlt a fülkeajtó kilincse felé, ám Monsieur Vaneau egyetlen halk intéssel megállította.
– Nyugalom, mon cher Laurent. Nem robbanószert szállít a művész úr, csupán a saját telhetetlenségét.
A szürke köpenyes utas felpattant a díványról, s görcsösen magához szorította a nehéz hegedűtokot.
– Tűnjenek innen! Semmi joguk zaklatni egy virtuózt!
– Egy virtuózt aligha, egy bankjegymetszőt annál inkább – felelte Vaneau száraz, elegáns mosollyal. – Mindenki azt hitte, a Belcastelnél letartóztatott sötétkék kabátos utas volt a főnök. De az csupán elterelés volt. Az ellopott nyomólemezeket az Ön hegedűtokjának duplafenekébe rejtették, a ketyegés pedig nem óraszerkezet, hanem a tokba épített mechanikus sorszámozó kerekének kattogása.
A szürke köpenyes férfi arca elfehéredett, de mielőtt válaszolhatott volna, a vonat hirtelen akkorát fékezett, hogy a fülke ablakán csörrenve koccantak össze a függönykarikák. Az Intercontinental Express lassan begördült Auberoche állomás lámpafényes peronja mellé.
Az tolóajtó élesen kinyílt, s a kocsiba két határozott fellépésű helyi nyomozó lépett be.
– Letartóztatom Önt a bankjegyhamisítási szindikátusban való részvételért! – csattant fel a rendőrtiszt, miközben a bilincs élesen kattant a gyanúsított csuklóján.
– Ahogy sejtetni engedtem, a helyi hatóságok fülest kaptak – fejezte be Vaneau a mondatát teljes nyugalommal, amint a csalót elvezették.
A peronon a tömeg hullámzott, majd az ajtók bezáródtak. A VIP hálókocsi folyosóján egy új utas bukkant fel: egy fekete fátyolos hölgy, aki idegesen szorongatott a kezében egy viaszpecséttel lezárt, nehéz gőzhajó-jegyet. Vaneau csendben nézte, ahogy a vonat kimért zakatolással újra elindult az éjszakába.