94/3. A szőnyeg alatti igazság — Közeledés Belcastel felé

Monsieur Vaneau lehajolt, és a kanapé alól, a pórkárpit mögül egyetlen határozott mozdulattal kihúzta a vörös viaszpecsétes bőrmappát. Laurent elhűlve meredt a tárgyra, míg a sötétkék kabátos utas rémülten lapult a plüsskanapé párnái közé.
– Ez… ez képtelenség! – dadogta a fiatalember, miközben a szája széle megremegne. – Biztosan az elkövető rejtette oda, mielőtt kiugrott volna a száguldó vonatról!
– Figyelemreméltó logikai bravúr – bicentett Vaneau száraz mosollyal. – Kiváltképp, mert a mappa külső sarkán lévő, még nedves tintafolt tökéletesen egyezik az Ön jobb mutatóujján lévő maszattal. A feltételezett rabló tehát nemcsak akrobata volt, de az Ön ujjlenyomatait is kölcsönkérte a művelethez.
– De miért tenné valaki ezt saját magával? – kérdezte Laurent, miközben értetlenül vakarta meg a fülét a kalauzsapkája alatt.
– Kényelmetlen kötelességek elől a legegyszerűbb vakmerő rablótámadás mögé bújni – felelte Vaneau. A fődetektív ekkor benyúlt a mellényzsebébe, és elővette régi, finoman gravírozott ezüst zsebóráját. Egy halk kattanással kinyitotta a fedelét, egy pillanatig elgondolkodva nézte a mutatókat, majd nyugodtan megszólalt: – Pontosan kilenc perc múlva Belcastel állomásra érkezünk.
A sötétkék kabátos utas tehetetlenül roskadt vissza, miközben elfehéredett ajkakkal hallgatott.
– Megkérem, Laurent, gondoskodjon róla, hogy a fiatalember a helyén maradjon, amíg átadjuk az iratokat a peronon várakozó nyomozóknak – tette hozzá Vaneau, majd óvatosan felállt. – A hivatali mulasztás elfedése mindig kellemetlen, de a hatóságokat félrevezetni a vasúton még a menetrendet is felborítja.