93/3. A kettős fenék titka — Zakatolás Saint-Germain felé

– Nos, uram – törte meg a csendet Vaneau, miután a szürke köpenyes utas feszülten nyelt egyet –, a gyantapor rendkívül ragaszkodó természetű. Különösen akkor, ha az ember sietve próbál kicserélni egy hegedűt a kottatartó aljában megbúvó fémhengerre.
– Ez... ez puszta rágalom! – dadogta az utas, miközben hátrált egy lépést a folyosó felé, de Laurent, a kalauz, bizonytalanul bár, de határozottan elállta az utat.
– A tények ritkán rágalmaznak, inkább csak nyersen fogalmaznak – válaszolta a detektív. Vaneau ujjával finoman megnyomta a hegedűtok oldalsó rézcsatját. A meggypiros bársony alsó része egy halk kattanással felemelkedett, feltárva egy rejtett, lapos rekeszet. – Ugye milyen figyelemreméltó? A tervrajzok sosem repültek ki az ablakon. Csupán költöztek egy emelettel lejjebb.
Laurent szeme tágra nyílt a csodálkozástól.
– De monsieur Vaneau, akkor miért állította, hogy kirabolták?
– Mert a legjobb védekezés a felháborodás, kedves Laurent – mosolyodott el halkan Vaneau. – Különösen, ha az ember meg akar szabadulni a gyanútól, mielőtt a hatóságok csatlakoznak hozzánk.
Émile Vaneau ekkor zsebébe nyúlt, s elővette régi ezüst zsebóráját. Kinyitja. Egy pillanatig nézi, majd nyugodtan megszólal:
– Pontosan tizenkét perc múlva Saint-Germain állomásra érkezünk. S ott már nagyon várják ezt a kottatartót, bár aligha koncertélményre számítanak.
A szürke köpenyes úr sápadt arca hirtelen komorrá vált, s a kabátja belső zsebe felé nyúlt.