93/2. Az üres hegedűtok — Éjszakai kutatás Saint-Germain felé

Monsieur Vaneau óvatosan megemelte a felnyitott kottatartót, és ujjbegyével végigsimította a tok belső, meggypiros bársonybélését.
– Feltételezem, uram, a tervrajzok nem saját jószántukból vettek repülőleckét a nyitott ablakon át – jegyezte meg higgadtan, miközben a fülkébe beáramló huzat lágyan lebbenette meg selyemnyakkendőjét.
– Kizárt dolog! – hadarta a szürke köpenyes utas, miközben idegesen tördelte az ujjait. – Összegöngyölve feküdtek a hegedű nyaka alatt! Az ablak ráadásul csak egy ujjnyira volt nyitva, amikor a csomagomért nyúltam.
– És amíg Ön a csomagolástechnikával volt elfoglalva, valaki rendkívül tapintatosan megkímélte Önt a nehéz dokumentumok további cipelésétől – tette hozzá Vaneau egy halvány, szelíd mosoly kíséretében.
Laurent, a kalauz riadtan lépett közelebb, kezében a lámpással, amely bizonytalan fénycsóvákat vetett a fülke falára.
– Monsieur Vaneau... csak nem azt akarja mondani, hogy a tettes még mindig ebben a kocsiban van? – suttogta kétségbeesetten.
– A száguldó vonat tetején utazni meglehetősen huzatos és kényelmetlen, kedves Laurent – válaszolt a detektív. – Így a feltételezése több mint ésszerű.
Vaneau ekkor lehajolt, s a szőnyeg szélén megpillantott egy apró, sárgás porszemet. Óvatosan a mutatóujjára vette, majd megtörölte a szélén.
– Gyantapor. Érdekes. Ön azt állította, nem hegedül, a tokban mégis egy teljesen frissen használt vonó nyomai látszanak.
A szürke köpenyes úr torka elszorult, s sápadtan nézett a detektívre.