92/7. A rejtett rugó titka — Éjszakai közeledés Pervenche felé

A sötétköpenyes utas görcsös szorítása meglazult a dobozon. Sárgás arca feszült volt, amint hátrált egy lépést a folyosó faburkolata felé.
– Képzelődik! Nincs itt semmiféle rejtett pánt! – sziszegte, de a hangja elcsuklott.
– A tények ritkán képzelődnek, uram – felelte Monsieur Vaneau száraz eleganciával. – Csupán makacsul ragaszkodnak a valósághoz.
A detektív nyújtott ujjával megérintette a legfelső lakat alatti kis acélgombot. Egy halk kattanás visszhangzott a fülke előterében, és a doboz vastag fedele fél centit felemelkedett. Laurent kalauz ijedtében fél lépést hátrált, de robbanás helyett csupán a finom műszerolaj illata és a papír zörgése töltötte be a teret.
– Egy hamisított vasúti bérlet és egy váltóállító kulcs – mutatta Vaneau, miközben tekintete a meglepett utasa szegeződött. – Bárki, aki megpillant egy három lakattal védett fémdobozkát, veszélyes szerkezetre gyanakszik, és messze elkerüli a fülkét. Kiváló módja annak, hogy az ember zavartalanul utazhasson Pervenche felé.
– Menetjegyet rejtett egy páncéldobozba? – hüledezett Laurent, feszülten szorongatva a jegykezelő fogóját. – Ekkora felfordulást csapni egy bérlet miatt!
– A félelem a legjobb válaszfal – jegyezte meg Vaneau, s egy pillanatra elővette ezüst zsebóráját. – Különösen, ha valaki nem fizetni akar az útközbeni leszállásért, hanem észrevétlenül eltűnni a következő megálló előtt.