92/6. A csikorgó fémlemez — Éjszakai közeledés Pervenche felé

– Remélem, az a hang nem egy újabb rugós szerkezet nyitánya volt – suttogta Laurent kalauz, s reflexszerűen fél lépést hátrált a folyosó faburkolata felé. – Mert ha ez a doboz is ketyegni kezd, én személyesen kérem a továbbképzésemet egy csendesebb szárnyvonalra.
– Nyugalom, Laurent, ez a csikorgás messze áll a clockwork-szerkezetektől – csillapította kalauzát Monsieur Vaneau, miközben tekintetét a doboz sarkaira szegezte. – Ez a jellegzetes, fémes súródás sokkal inkább egy kettős fenékre utal. Vagy egy elszabadult gravírozó lemezre, amely a rázkódástól elmozdult a helyéről.
A sötétköpenyes utas arca sárgássá vált a hálókocsi gázlámpájának gyenge fényében. Összeszűkült szemmel meredt a nyugalmazott detektívre, miközben ujjai görcsösen kulcsolódtak a három lakat köré.
– Képzelődik! Nincs itt semmiféle lemez! – vágta rá rekedten. – Ez egy teljesen közönséges... családi irattartó!
– Egy irattartó, amely három acellakattal van védve, mégis hiányzik róla a legfelső pánt kulcsnyílása? – érdeklődött Vaneau száraz eleganciával. – Valóban figyelemreméltó műremek. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a legfelső lakat csupán dísz, amely egy rejtett pöcköt hivatott takarni.
A férfi keze megtorpant a fémen. Laurent tágra nyílt szemmel hajolt közelebb, ahogy a vonat hirtelen megbillent egy váltón.
– Azt akarja mondani, Monsieur Vaneau, hogy az a lakat... csak álca? – kérdezte a kalauz, elfojtott lélegzettel.
– A félelem legbiztosabb védőbástyája a látszat – bólintott a detektív. – Bár meglehet, a tulajdonos nem is a doboz tartalmát védi tőlünk, hanem a saját titkát arról, hogy hol szándékozik valójában leszállni.