92/4. A ketyegő kód leplezése — Megérkezés Sainte-Luce állomásra

Monsieur Vaneau lassan előhúzta a mellényzsebéből patinás, ezüst zsebóráját. Egy halk kattanással kinyitotta a fedelét, egy pillanatig nézte a mutatókat, majd nyugodtan megszólalt:
– Pontosan négy perc múlva Sainte-Luce állomásra érkezünk. És úgy vélem, a peronon várakozó urak nem csupán a friss éjszakai levegőért gyűltek össze.
– De hát a futár… a ketyegő doboz! – dadogta a fiatal diplomata, miközben riadtan lapult a szerelvény falához.
– Mindenki azt hitte, hogy a fekete kalapos úr az életéért menekül, a doboz pedig egy veszélyes pokolgép – magyarázta Vaneau száraz eleganciával. – A félrevezetés kiváló volt. Ám a sárgaréz zsanér szélén maradt apró műszerolaj-folt árulta el az igazságot: a szerkezet nem robbanásra, hanem a Chantenay-kód mikroszkopikus másolására készült. A ketyegés nem visszaszámlálás, hanem a gravírozó tű ritmusa.
A fekete kalapos utas tehetetlenül nyelt egyet, ám mielőtt tiltakozhatott volna, a vonat hirtelen nagyot fékezett. A folyosó rézlámpái megremegtek, a közeli tálcán álló üvegpoharak csörrenve koccantak össze, s a szerelvény lassan begördült Sainte-Luce gőzfedte peronja mellé.
Az ajtók szisszenve kinyíltak, s a helyi nyomozók határozott léptekkel léptek a hálókocsi folyosójára. A vezetőjük gyanakvóan körbenézett, majd egyenesen a fekete kalapos úrhoz lépett:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, tiltott adathalászat és okirat-hamisítás ügyében.
– …és a ketyegés éppen most ért véget – fejezte be Vaneau a mondatát, mintha a rendőrség pontosan az ő végszavára érkezett volna.
A letartóztatott férfit elvezették, s a peron nyüzsgésében a kedélyek lassan elcsillapodtak. Laurent kalauz megkönnyebbülten sóhajtott fel, miközben az új felszállók között egy sötétköpenyes, mogorva utas bukkant fel, aki meglepően óvatosan egy feltűnően könnyű, ám tripla lakattal lezárt fémdobozt szorongatott. Vaneau csendben figyelte a mozdulatait, miközben a vonat ajtai becsukódtak, s a szerelvény komótosan kigördült a következő állomás felé.