92/3. A félreértett menekülés — Robogás Sainte-Luce felé

A szomszédos kocsiajtó azonban nem nyílt ki simán. Épp abban a pillanatban nyitott be a másik oldalról a fiatal diplomata, aki a váratlan ütközéstől ijedten a falnak lapult, s szorongva emelte maga elé a táskáját.
– Irgalmas ég! Rám akarnak támadni? – dadogta a diplomata szaggatottan, miközben tekintete riadtan ugrált a jelenlévők között.
A fekete kalapos úr megbillent, s miközben egyensúlyát vesztve megkapaszkodott a folyosó rézkorlátjában, a szürke köpenyes futár még szorosabban magához ölelte a ketyegő fadobozt.
– Nyugalom, uraim, a szerelvény túlságosan sebesen halad ahhoz, hogy bárki is kényelmesen távozhasson a vonatról – jegyezte meg Monsieur Vaneau, s lassú, kimért léptekkel közelebb sétált. – A fekete kalapos úr nem elmenekülni próbált, csupán meg akarta előzni a kellemetlen kérdéseket.
– Ön… ön mégis mit képzel? – lihegte a sarokba szorult férfi, miközben Laurent kalauz határozottan elállta az utat.
– Azt képzelem, ami a tényekből következik – válaszolta Vaneau halvány, higgadt mosollyal. – A Chantenay-kód másolata nem az Ön zsebében van, hanem abban a finom óraszerkezetben, amelyet ez a szegény futár oly elszántan védelmez. Ön nem elterelni akarta a figyelmet, hanem arra várt, hogy a ketyegő csomag Sainte-Luce állomáson a megfelelő kezekbe kerüljön.
– Ez képtelenség! Én csupán a levegőre akartam menni! – horkant fel a fekete kalapos utas.
– A vonaton a levegővétel ritkán igényel ekkora lendületet – vetette ellen Vaneau száraz eleganciával. – Különösen, ha a peronon már várakoznak az érdeklődők.