92/1. A lepecsételt fadoboz — Robogás Sainte-Luce felé

A vonat ütemes kattogással gyorsult fel, maga mögött hagyva Mont-Laurant halványan pislákoló lámpáit. Laurent kalauz még mindig szaporán szedte a levegőt az iménti izgalmak után, miközben a folyosón álló új utast méregette. A férfi viseltes, szürke köpenyt hordott, és két kézzel szorította magához a nehéz, lepecsételt fadobozt, mintha legalábbis az élete függne tőle.
– Kérhetem a jegyét, uram? – köszörülte meg a torkát Laurent, próbálva visszanyerni kalauzi tekintélyét.
Az új utas riadtan rebbent meg, s feszülten nézett körül.
– A jegyem? Bocsánat… természetesen. De kérem, ne nyúljon a dobozhoz! Ez a küldemény a hatóságok különleges pecsétjével van ellátva. Sainte-Luce állomásig senki sem nyithatja ki!
Monsieur Vaneau megfontolt léptekkel közelebb lépett, s szelíd kíváncsisággal mérte végig a jövevényt.
– Ragyogó óvintézkedés – jegyezte meg száraz, elegáns mosollyal. – A vörös viaszpecsét köztudottan kiváló védelmet nyújt a hirtelen fékezések és a túlzott kíváncsiság ellen. Bár meg kell jegyeznem, a csizmáján lévő friss agyagfolt inkább a vasútállomás mögötti sötét sikátorra utal, semmint a rendőrkapitányság döngölt udvarára.
A szürke köpenyes férfi elfehéredett.
– Ön… miről beszél? Ez hivatalos küldetés! – sziszegte fojtott hangon.
– Csupán egy ártatlan megfigyelés – válaszolta higgadtan Vaneau. – Egy éjszakai utazás során a részletek gyakran hangosabban beszélnek maguknál a pecséteknél.
Laurent kalauz ekkor elhűlve a dobozra hajolt, majd megdermedt:
– Monsieur Vaneau… miért ketyeg ez a fadoboz?