91/3. A Chantenay-kód titka — Megérkezés Mont-Laurant állomásra

– A magántulajdon tiszteletre méltó fogalom – vágott közbe Monsieur Vaneau száraz mosollyal –, feltéve, ha a tulajdonos nem egy diplomáciai futár táskájából emeli ki azt.
A fekete kalapos úr önkéntelenül a kabátja belső zsebéhez nyúlt, ám a fiatal diplomata megkönnyebbült sóhaja elfojtotta a mozdulatot. Laurent kalauz szeme távolra meredt a csodálkozástól.
– De hát hogyan…? – sziszegte a fekete kalapos utas, feszülten hátrálva a folyosó felé.
Émile Vaneau ekkor elővette régi ezüst zsebóráját. Egy kattanással kinyitotta, számlapjára pillantott, majd nyugodtan megszólalt:
– Pontosan három perc múlva Mont-Laurant állomásra érkezünk.
A kalauz elhűlve figyelte a detektívet, míg Vaneau halkan folytatta:
– A félrevezetés mesteri volt. Mindenki azt hitte, a rézhenger a kottatartóból esett ki. Ám Ön, uram, a zűrzavar közepette cserélte ki az esernyőket a dohányzóban, abban a reményben, hogy a kódos hengert észrevétlenül viszi át a határon. Csupán egyetlen apró részletről feledkezett meg: a saját ernyője markolatán ott sötétlett a Chantenay-kód gravírozott ellenőrző jegye.
– Ez képtelenség! Nem bizonyíthatja…!
A vonat ekkor hirtelen akkorát fékezett, hogy a fali lámpák megcsörrentek. A szerelvény lassan begördült a kivilágított Mont-Laurant állomás peronja mellé.
Az ajtó feltárult, és két helyi nyomozó lépett a fülkébe. A vezetőjük határozottan a fekete kalapos férfihoz fordult:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a minisztériumi okirat-hamisítás és lopás ügyében!
– …amelyet a rézhengerbe rejtett titkos jelzés kétséget kizáróan igazol – fejezte be Vaneau a mondatát, mintha a rendőrség pontosan a végszavára érkezett volna.
A gyanúsítottat elvezették. A fiatal diplomata hálásan meghajolt, majd leszállt. A vonat ajtajai becsukódtak, s amint a szerelvény újra kigördült az éjszakába, a szomszédos fülkéből egy új utas lépett elő, hóna alatt egy gyanúsan nehéz, lepecsételt fadobozzal. Monsieur Vaneau szelíden elmosolyodott, és visszatette zsebóráját a mellényébe.