91/2. A gravírozott rézhenger — Közeledés Chantenay felé

A fiatal diplomata óvatosan felemelte a szőnyegről a csillogó hengerke-darabot, majd ujjai között megforgatva hüledezve olvasta le a felületére karcolott finom sorokat.
– De hiszen ez… a külügyminisztérium titkosított Chantenay-kódja! – suttogta a fiatalember, miközben feszülten a folyosó felé pillantott.
– Rendkívül praktikus megoldás – jegyezte meg Monsieur Vaneau, és szelíd mozdulattal átvette a finom rézidomot. – A legtöbb diplomata feleslegesen feltűnő bőrtáskákban hordja a titkait, amelyek szinte könyörögnek a figyelemért. Ellenben egy hatfontos esernyő? Bárki azt hinné, csupán a tulajdonosa retteg a hirtelen jégesőtől.
Laurent kalauz összevont szemöldökkel hajolt közelebb.
– Ha szabad kérdeznem, Monsieur Vaneau, egy ilyen nehéz rézöntvény nem tenné tönkre a selyem ernyőt az első nagyobb szélrohamnál?
– Kizárólag akkor, kedves Laurent, ha az illető valóban esőben kívánná használni – válaszolta a detektív száraz mosollyal.
Ekkor a dohányzófülke felőli ajtó halk nyikorgással feltárult, és a fekete kalapos úr lépett vissza a szalonba. Tekintete azonnal a díványra, majd a Vaneau kezében csillogó hengerke felé villant. Arca egyetlen pillanat alatt vesztette el korábbi kimértségét.
– Uraim – szólalt meg hűvös, ám érezhetően remegő hangon –, attól tartok, önök most egy magántulajdonban lévő tárggyal foglalatoskodnak.
– Csupán a fizika törvényeit csodáljuk, uram – felelte Vaneau szelíden, miközben ujjbegyével megkocogtatta a rejtett illesztést. – És a gravitációt, ami oly figyelmesen segített nekünk a tisztázásban.