90/5. A zöld hamisítvány — Megérkezés Lormont állomásra

Monsieur Vaneau nem teketóriázott. Utasította Laurent-t, hogy kísérje át a büfékocsiból a kék selyemkendős urat és szürke köpenyes partnerét, miközben a megszeppent hegedűs hölgyet is a fülkébe terelte. Percekkel később a társaság már a hálókocsi keskeny folyosóján gyűlt össze.
– Uraim – fordult a kártyázókhoz Vaneau száraz mosollyal. – A szürke köpeny alatt kattogó szerkezet nem hordozható madáretető, ahogyan önök állították, hanem egy apró présgép számlálója. A kisasszony kottatartójából kiesett acélhenger pedig a genfi bankjegykiadó speciális kliséjét rejti.
– Ez képtelenség! – csattant fel a kék kendős férfi. – Semmi közünk a hölgyhöz!
Émile Vaneau nyugodtan elővette régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta, egy pillanatig nézte, majd higgadtan megszólalt:
– Pontosan két perc múlva Lormont állomásra érkezünk. Önök ötszáz frankért használták fel a gyanútlan kisasszonyt, hogy átvigyék a hamisításhoz szükséges hengert. A szürke úr ujjain lévő zöld nyomdafesték pedig kifejezetten beszédes tény.
A vonat ekkor hirtelen akkorát fékezett, hogy a fali lámpák fémkeretei csörrenve rázkódtak meg. A szerelvény lassan begördült a peron mellé, a nyíló ajtón át pedig két helyi rendőrtiszt lépett a folyosóra.
– Letartóztatom önöket a törvény nevében, hamisítás és illegális nyomdatechnika csempészete miatt! – dörrent a felügyelő.
– …és mert a zöld kenőanyag még meg sem száradt a körmük alatt – fejezte be a mondatot Vaneau, mintha a rendőrség pontosan a végszóra érkezett volna.
Amint a megbilincselt párost elvezették, a vonat újra nekilendült. A felszálló új utasok között egy fekete kalapos úr tűnt fel, aki gyanús gondossággal óvta szokatlanul nehéz, kettős fémnyelű esernyőjét. Vaneau szeme halkan megvillant.