89/5. A lakkozott doboz titka — Robogás Miremont felé

A férfi kerek, drótvázas szemüveget viselt, és olyan sűrűn pillantgatott a folyosó mindkét iránya felé, mintha legalábbis egy falka láthatatlan kopó üldözné. Végül meglátta Monsieur Vaneau csendes fülkéjét, s hirtelen elhatározással belépett.
– Szabad ez a hely, jó uram? – kérdezte fojtott hangon, miközben a lakkozott dobozt szorosan a mellkasához préselte.
– Amennyiben a doboz nem szándékozik elhagyni a tulajdonosa ölének biztonságát, természetesen – felelte Émile Vaneau egy halvány mosoly kíséretében, s kényelmesen elhelyezkedett a bársonyülésen.
A férfi megkönnyebbülten sóhajtott, s leült a fődetektívvel szemben, de az ajtó felé néző tekintetén látszott, hogy a pulzusa még mindig az expressz sebességével vetekszik.
– Ugye ez a szerelvény megállás nélkül halad Miremont felé? – kérdezte izgatottan. – Létfontosságú, hogy idejében odaérjek. A doboz tartalmának... nos, a békéje múlik ezen.
– Az Intercontinental Express mindig óramű pontossággal közlekedik – jegyezte meg Vaneau csendesen, miközben tekintete a férfi izzadt homlokára és a fekete lakkozás szélén felbukkanó, apró sárgaréz nyomógombra tévedt. – Bár meg kell jegyeznem, a békesség ritkán követel meg ennyi ideges pillantást egy műtárgy társaságában.
– Ez nem csupán műtárgy! – vágta rá a szürke köpenyes utas túlzott hévvel, majd hirtelen halkabbra fogta a hangját. – Ez egy rendkívül érzékeny, mechanikus óraszerkezet. Egyetlen rázkódás, és... nos, oda a felbecsülhetetlen értékű munka.
– Valóban? – Vaneau lassan megigazította a mandzsettáját. – Akkor felettébb különös, hogy a szerkezet retesze kívülről van lepecsételve. A finomművesek ritkán zárják magukra az ajtót, mielőtt meggyőződnének a kerekek forgásáról.