89/4. A valcourt-i peron — Megérkezés Valcourt állomásra

Laurent kalauz azonnal bólintott, és sietős léptekkel indult a szolgálati fülke felé, hogy leadja a táviratot.
Az elegáns hölgy lassan visszazárta sötétkék retiküljét, majd hűvös, kimért pillantást vetett a fődetektívre.
– Úgy tűnik, monsieur, Ön túlságosan is bízik a vasúti menetrend pontosságában – jegyezte meg halvány mosollyal.
– Csupán a tények iránti tiszteletem hiánytalan – válaszolta Émile Vaneau szelíden. – És a helyi hatóságoké, akik köztudottan nem kedvelik, ha várakoztatják őket.
Ebben a pillanatban a fékek fémesen megcsikordultak, a szerelvény nagyot zökkent. A kisasztalon álló porcelán teáscsészék csilingelve koccantak egymáshoz, ahogy az Intercontinental Express lassítva begördült Valcourt állomás füstös csarnokába.
A kupé ajtaja hirtelen kinyílt, és a peronról a valcourt-i rendőrbiztos lépett be két egyenruhás kísérőjével. Tekintete határozottan végigsiklott a jelenlévőkön, majd a hölgy előtt állapodott meg.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a chantraine-i ékszerlopás ügyében! – jelentette ki.
Vaneau ekkor halk kattanással eltette ezüst zsebóráját.
– A valódi smaragdot a retikül bélésében találja, biztos úr – tette hozzá M. É. V. csendes eleganciával. – A hölgy sötétkabátos társát pedig a peroni büfé környékén érdemes keresniük.
Miután a gyanúsítottat elvezették, a szerelvény komótosan kigördült az állomásról. A folyosó felől ekkor egy új Utas lépett a kocsiba, aki meglehetősen idegesen szorított a hóna alá egy apró, lakkozott dobozt.