89/2. A kettétört arany foglalat — Száguldás Valcourt felé

– Ez… ez csupán egy foglalat, madame – szólalt meg Laurent kalauz, miközben óvatosan felemelte a padlóról a két fényes aranydarabot. – És teljesen üres.
– De hát ez képtelenség! – kapkodott levegőért az elegáns hölgy, s selyemkesztyűs kezével a homlokához nyúlt. – A vörös viaszpecsét teljesen ép volt! Saját magam ellenőriztem Chantraine-ben, mielőtt felszálltam! Hol van belőle a smaragd?
Émile Vaneau lassan előredőlt a bőrfotelben, és csontszínű ujjaival átvette Laurent-tól a kettétört fémlemezt. Egy pillanatig a gázlámpa fénye felé tartotta, majd szárazon elmosolyodott.
– A viaszpecsétek valóban rendkívül hűséges őrei a titkoknak, madame – jegyezte meg Vaneau csendesen. – Kár, hogy a lezárt henger tartalmáról sosem kérdezik meg őket. Ez a törésvonal túlságosan is friss. És ami még érdekesebb: a foglalat belső pereme teljesen tiszta. Ha itt valaha is drágakő ült, azt nem most feszítették ki belőle.
– Maga szerint becsaptak? – nézett rá kétségbeesetten a hölgy. – Vagy a sötét kabátos kísérőm…
– Ön szerint megbízható úriember volt? – vágott közbe Vaneau udvarias kíváncsisággal.
– A legkevésbé sem. Ezért bíztam rá a nehezebb csomagjaimat – felelte a hölgy meglepő logikával.
Laurent kalauz tanácstalanul igazgatta a sapkáját:
– Ha a smaragd nincs a hengerben, akkor talán a peronon maradt a kísérővel?
– Vagy a vonaton utazik, csak éppen nem abban a táskában, ahol várnánk – mutatott rá Vaneau, miközben a henger bélésén meglátott egy apró, sötétkék bársonymorzsát. – Valaki igen nagy gondot fordított arra, hogy Ön egy nehéz, de teljesen értéktelen nehezékkel száguldjon Valcourt felé.