89/1. A lepecsételt bőrhenger — Utazás Valcourt felé

Az Intercontinental Express ritmikus zakatolással vágott neki az éjszakának Valcourt felé. Laurent kalauz még mindig a homlokát törölgette, miután a chantraine-i letartóztatás izgalmai végre elültek a VIP kocsi folyosóján.
– Ez a ma esti eset igazán megviselte az idegeimet, Monsieur Vaneau – sóhajtotta Laurent, miközben gépiesen ellenőrizte a fülkeajtók zárjait. – Azt hittem, a hamisítók finomabb úriemberek.
– A finomság ritkán párosul a bűnözéssel, Laurent – jegyezte meg Émile Vaneau, miközben kényelmesen elhelyezkedett a hálókocsi puha foteljében. – Bár el kell ismernem, a nyomdafesték szaga legalább határozott karaktert adott a történetnek.
A folyosó végén ekkor halk nyikordulással nyílt ki a hármas fülke ajtaja. A Chantraine-ben felszállt elegáns hölgy lépett ki a szőnyegre, görcsösen magához szorítva a feltűnően nehéz, vörös viaszpecséttel lezárt bőrhengert. Ideges pillantást vetett az ablakon túli sötétségre, majd megállt Vaneau előtt.
– Elnézést a zavarásért, uram – mondta fojtott hangon. – Nem látta esetleg a kísérőmet? Egy sötét kabátos úriembert, aki a csomagjaimmal maradt a peronon?
– Attól tartok, nem, madame – felelte Vaneau udvarias bólintással. – De ha a kísérője a peronon maradt, akkor ön most meglehetősen egyedül utazik Valcourt felé.
– Az lehetetlen! Nála volt a… – a hölgy hirtelen elharapta a szót, és az ijedtségtől meglazult a szorítása.
Abban a pillanatban a nehéz bőrhenger kicsúszott a kezéből, s a padlóra zuhanva tompa csörrenéssel felpattant a fedele. A szőnyegre azonban nem papírok gördültek ki belőle, hanem egy finoman megmunkált, de teljesen üres, kettétört arany foglalat.
Laurent kalauz elhűlve meredt a szőnyegre. Vaneau csendben felvonta a szemöldökét: a megérkezett nyugalom csupán illúzió volt, s az új rejtély éppen most terült el a lábaik előtt.