88/7. A Saint-Mireux-i peron — Közeledés Saint-Mireux felé

A sötétkék kabátos utas sápadtan roskadt vissza a pamlagra, miközben cinkosa, a szürke köpenyes férfi kétségbeesetten próbálta zsebkendőjébe törölni a lemoshatatlan nyomdafestéket.
– Uraim, felesleges a sietség – szólalt meg Monsieur Vaneau.
A nyugalmazott fődetektív zsebéből előhúzta régi ezüst zsebóráját. Halk pattanással kinyitotta a fedelét, egyetlen pillantást vetett a finoman ketyegő mutatókra, majd nyugodt hangon folytatta:
– Pontosan három perc múlva Saint-Mireux állomásra érkezünk.
– Maga nem állíthat meg! – mordult fel a sötétkék kabátos, de a hangjából már teljesen hiányzott a korábbi magabiztosság. – Panaszt teszek a vasúttársaságnál!
– A panasz tételen való gondolkodás kiváló időtöltés a vasúti cellákban – jegyezte meg Vaneau száraz eleganciával. – A nyomdafesték rézszemcséi pedig felettébb meggyőző bizonyítékul szolgálnak majd a hatóságok számára.
Mielőtt a férfi válaszolhatott volna, a vonat fékjei csikordulva felvisítottak. A szerelvény élesen rázkódott egyet, az asztalokon megcsörrentek a teáscsészék, s az Intercontinental Express lassan begördült a kivilágított peron mellé.
Az ajtó kinyílt, s a helyi nyomozók határozott léptekkel léptek a kocsiba. A vezetőjük szigorú tekintettel nézett körbe, majd a sötétkék kabátos utas felé fordult.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, hamis részvények terjesztésének ügyében!
Amíg a gyanúsítottakat elvezették, az étkezőkocsi közönsége megkönnyebbülten sóhajtott fel. Vaneau csendben elrakta az ezüst órát a mellényzsebébe, miközben tekintete már a peronról újonnan felszálló, gyanúsan sietős léptekkel haladó úriemberre tévedt.