88/6. A tintafoltos bőrmappa — Közeledés Saint-Mireux felé

A sötétkék kabátos utas tekintete egyetlen pillanatra megrebbent, majd az asztalra fektetett bőrmappát közelebb húzta magához.
– Összetéveszt valakivel, uram – jelentette ki hűvös magabiztossággal. – Ez a táska csupán magánlevelezést tartalmaz. Fogalmam sincs, miféle nyomdafestékről beszél.
– Ó, természetesen – bólintott Monsieur Vaneau, s olyan megértő mosolyt öltött, mint aki egy kisgyermek ártatlan füllentését hallgatja. – A magánlevelezés rendkívül nemes időtöltés. Különösen, ha a leveleket olcsó ragasztóval és friss grafittal szignózzák. De mondja csak, a jobb mandzsettáján látható elkenődött fekete folt is a levelezés költői hozadéka?
A férfi ösztönösen a csuklójára pillantott, és gyorsan elrejtette a kezét a sötétkék kabát hajtókája alá.
– Egy kifolyt töltőtoll balesete, semmi több – mordult fel.
– A töltőtinta valóban kellemetlen tud lenni – jegyezte meg Vaneau szárazon. – Azonban ritkán tartalmaz finom rézszemcséket, amelyek a hamisított részvények vízjelének utánzásához szükségesek. Laurent kalauz úr feltehetően pontosan ugyanezt a kémiai összetételt találta a szomszédos kocsi szőnyegén.
Az elegáns hölgy halkan elfojtott egy sikolyt az ajtó közelében, miközben Laurent kalauz határozott léptekkel kísért be a fülkébe egy szürke köpenyes, láthatóan megszeppent urat, akinek ujjain még ott sötétlettek a lemoshatatlan tintafoltok.
– Attól tartok – szólalt meg a sötétkék kabátos utas, miközben felemelkedett –, hogy Saint-Mireux állomáson kénytelen leszek panaszt tenni a vasúttársaságnál a zaklatás miatt.
– A panasz joga minden utast megillet – válaszolta Vaneau rendíthetetlen nyugalommal. – Bár gyanítom, a peronon várakozó urak sokkal jobban érdeklődnek majd a táskája tartalmának nyomdai minősége iránt.