88/4. A hamis részvények nyomdásza — Robogás Saint-Mireux felé

Laurent a kulcsát forgatva zárta rá az ajtót a megszeppent hamisítóra. A zárszerkezet kattanása halk volt, de a fülkében rekedt miniatűr nyomdagép még mindig ritmikusan kelepelt a szőnyegen szétfolyó fekete tinta felett.
– Kérem, önök félreértik a helyzetet! – hallatszott a tompa szabadkozás a faajtó túloldaláról. – Én csak a megrendelőm utasításait követem! A nyomólemezeket a beauvalloni peronon adta át egy sötétkék kabátos úr!
– Ó, a megrendelők mindig rendkívül nagylelkűek mások szabadságát illetően – jegyezte meg Vaneau, miközben lassan elővette régi ezüst zsebóráját. Egyetlen nyugodt pillantást vetett a mutatókra, majd halk kattanással pattintotta vissza a fedelet. – Pontosan tizenkét perc múlva Saint-Mireux állomásra érkezünk. Laurent, remélem, a helyi hatóságok értesítése nem igényel külön nyomdatechnikai előkészületeket.
– A sürgöny már elment, Monsieur Vaneau – bólintott a kalauz, miközben szigorúan zsebre vágta a fülkekulcsot. – A sötétkék kabátos úrról pedig jobb, ha a rendőrbiztos is azonnal tudomást szerez.
– Nem kell túlságosan messzire keresnünk – mosolyodott el Vaneau szárazon. – A sötétkék kabátos úriember ugyanis a szomszédos étkezőkocsiban ül, és éppen a harmadik kávéját fogyasztja, abban a reményben, hogy a megálló előtt átveheti a frissen nyomtatott papírokat.
– Szentséges ég! – kapott a mellkasához az elegáns hölgy. – Maga szerint a bűntársa még mindig a vonaton tartózkodik?
– A bűntársak ritkán ugranak le a robogó szerelvényről, hölgyem. Különösen, ha a táskájukban lapul a vízjelezett papírkészlet maradéka.