88/1. A selyemkendős kalitka — Éjszakai utazás Saint-Mireux felé

A szerelvény egyenletes zakatolással gyorsult fel az éjszakában, maga mögött hagyva Beauvallon kihunyó fényeit. Laurent kalauz még mindig a megkönnyebbüléstől lihegve törölgette a homlokát a folyosón, amikor a VIP hálókocsi ajtaján belépett az új utas: a magas, szemüveges úr szürke köpenyben, aki szorongva ölelte magához a selyemkendőbe csavart apró kalitkát.
– Jó estét, uram – lépett elé Laurent, próbálva megőrizni a szolgálatkész kísérő látszatát, ámbár tekintete azonnal a gyanús csomagra tapadt. – A társaság szabályzata értelmében a... különleges szállítmányokat be kell jelenteni.
– Ez nem szállítmány! – riadt meg a szürke köpenyes úr, s olyan hevesen hőkölt vissza, hogy majdnem felborította a folyosói rézhamutartót. – Csupán egy kanári! Egy rendkívül törékeny, ritka énekesmadár, amely nem bírja a huzatot!
Monsieur Vaneau csendesen kilépett a fülkéjéből, s az elhaladó úrra emelte nyugodt tekintetét.
– Egy kanári, amely hajszálpontosan tizenkét másodpercenként ad ki fémes kattanást, kétségkívül a zoológia csodája lenne, uram – jegyezte meg a detektív száraz mosollyal.
A férfi arca elfehéredett, szorosabbra fogta a selyemkendőt, majd egyetlen szót sem szólva befurakodott a szomszédos fülkébe, és magára reteszelte az ajtót.
– Ugye nem kezdődik minden elölről, Monsieur Vaneau? – sóhajtott Laurent, miközben a Saint-Mireux felé robogó vonat sötét ablakait nézte.
– Dehogy, Laurent – válaszolta Vaneau, miközben visszafordult a fülkéjébe. – Ez alkalommal legalább a selyemkendő sarkára tapadt friss, fekete nyomdafesték illata fűszerezi az utazást.