86/6. A savas ármány leplezése — Megérkezés Souvigny állomásra

Laurent kalauz zihálva tért vissza a folyosói pezsgőhűtővel, amelyben még vastag jégkockák úsztak. Monsieur Vaneau néma eleganciával emelte ki a kalapdobozból a maró savat tartalmazó üvegcsét, majd a jeges vízbe merítette. A vékony sziszegés azonnal elhalt, a ketyegő szerkezet pedig végleg elcsendesedett.
– Hatástalanítva – jegyezte meg Vaneau, miközben zsebéből elővette régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta, egy pillanatig nézte a számlapot, majd nyugodtan megszólalt: – Pontosan két perc múlva Souvigny állomásra érkezünk.
– Uram, megmagyarázhatom… – dadogta a szürke köpenyes utas, miközben hátrálni próbált.
– Felesleges – intett Vaneau a sétapálcájával. – A félrevezetés abban rejlett, hogy Ön egyszerű színházi kelléknek próbálta beállítani a nyomólemezt. Mindenki azt hitte, csupán egy feledékeny utashoz van szerencsénk. Ám a folyosón elejtett sárgaréz fogaskerék és a királyi kincstár titkos vízjele azonnal elárulta az igazságot: a vegyi szerkezetet a bizonyíték megsemmisítésére szánta.
A vonat ekkor hirtelen nagyot fékezett. Poharak csörrentek a szomszédos fülkékben, s a szerelvény zökkenve begördült a peron mellé.
Az ajtó kinyílt, s a Souvigny-i helyi nyomozók léptek be. A vezetőjük a megdermedt utashoz fordult:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, állami értékpapírok hamisításának kísérlete ügyében.
Amikor a nyomozók elvezették az embert, a vonat ajtajai becsukódtak, s a szerelvény lassan újra nekilódult. A folyosón ekkor egy új utas tűnt fel: egy elegáns hölgy, aki feltűnően óvatosan egy lepecsételt, nehéz fadobozt szorongatott. Vaneau a helyére ült, és csendben figyelte.