86/4. A nyomólemez titka — Éjszakai száguldás Varelmont felé

A szürke köpenyes utas tremolóval kísért sóhajjal nyúlt a Laurent által felkínált szerszám után, de a keze annyira remegett, hogy a csavarhúzó majdnem a szőnyegre esett.
– Nem a bomba, ugye? – kérdezte a kalauz halkan, fél szemét a fülke sarkában álló, kerek kalapdobozra szegezve, amely továbbra is ritmikus, fémes szorgalommal ketyegett.
– Bomba? Dehogy! – háborodott fel az utas, miközben hátrált a fülkébe. – Egy hordozható klisé-nyomda! Vagyis… egy nyomólemez-léptető. Csak épp a zárómechanizmusa fennakadt az oiseval-i felszálláskor!
Monsieur Vaneau óvatosan belépett a kisfülkébe, és sétapálcája gombjával finoman megemelte a kalapdoboz kartonfedelét. Odabent egy polírozott rézkarikákkal övezett, nehéz fémlap lapult, amelynek felületébe bonyolult címerfiligránt véstek.
– Egy hamisítóklisé, amely saját maga törli a nyomait, ha nem csavarozzák ki időben a védőreteszt – jegyezte meg Vaneau a rá jellemző, derűs tárgyilagossággal. – Lenyűgöző mérnöki munka, ámbár a vasúti poggyászszabályzat kifejezetten tiltja az önműködő nyomdagépek utaztatását a VIP-osztályon.
– Én csak szállítom! A megrendelő Varelmont-ban várja! – bizonygatta a férfi kétségbeesetten.
Vaneau ekkor lassan a mellényzsebéhez nyúlt. Kivette régi ezüst zsebóráját, egyetlen halk pattintással kinyitotta a fedelét, majd tekintetét a mutatókra függesztette.
– Pontosan tizennégy perc múlva Souvigny állomásra érkezünk – mondta csöndesen. – És attól tartok, uram, a megrendelője kénytelen lesz beérni a helyi csendőrség társaságával.