86/2. A sárgaréz alkatrész — Éjszakai száguldás Varelmont felé

Laurent kalauz elgondolkodva igazította meg az egyenruháján a rézgombokat, miközben a lezárt fülkeajtót figyelte.
– Monsieur Vaneau, ha abban a kalapdobozban valóban vaslemez lapul, akkor az úr vagy rendkívül óvatos a filccel, vagy...
– ...vagy a kalapdoboz birtokosa egyáltalán nem kalapot utaztat – fejezte be a gondolatot Émile Vaneau egy halvány, száraz mosollyal. – Figyelte a kezét, Laurent? A csontfigura pörgetése nem puszta idegesség volt. Az ujjak mozdulatai egy finomműszerész rutin pontosságát idézték.
Abban a pillanatban a négyes fülke ajtaja lassan, szinte hangtalanul résnyire nyílt. A fekete kalapos úr nem lépett ki a folyosóra, csupán egy üres vizespoharat helyezett ki a kiskocsira. Ám amint visszahúzta a kezét, a zakója hajtókájából egy apró, csillogó tárgy hullott a szőnyegre, s halkan elgurult Vaneau cipőjének orráig.
Laurent hajlékony mozdulattal lehajolt, és felemelte a réztárgyat.
– Ez egy fogaskerék-rögzítő csap, ha nem csal a látásom – jegyezte meg a kalauz értetlenül.
– És nem is akármilyen szerkezeté – hajolt közelebb Vaneau. – Úgy tűnik, a tiszteletreméltó családi örökség nemcsak törékeny, de hajlamos alkatrészeire hullani az éjszakai száguldás során.
A zárt ajtó mögül ekkor halk, szabályos ketyegés szűrődött ki, amit egy hirtelen, ideges sziszegés követett.
– Úgy vélem, Laurent – jegyezte meg Vaneau halkan –, a kalapdoboz tartalma jóval türelmetlenebb, mint a tulajdonosa.