85/3. A tengerészeti viaszosvászon — Éjszakai száguldás Oiseval felé

Laurent kalauz halkan megköszörülte a torkát, és félénken a négyes fülke csukott ajtaja felé bökött a hüvelykujjával.
– Monsieur Vaneau, Ön valóban azt állítja, hogy a hölgy tengerészeti ponyvába csomagolta a... korzikai csemegéjét? Nem túlzás ez egy adag sajthoz?
– A katonai felszerelés meglepően sokoldalú, Laurent – felelte Vaneau, miközben guggolva felhajtotta a folyosói szőnyeg szélét, hogy közelebbről vizsgálja meg a padlólemez illesztését. – Különösen, ha a sajt aromája kísértetiesen emlékeztet a gépolaj és a puskapor sajátos keverékére.
– Puskapor? – hűlt el a kalauz, és gépiesen két lépést hátrált a csöpögő viaszosvászon táska nyomától. – De hát a fátyolos hölgy finom hárfásnőnek mondta magát!
– A hárfa fémhúrjai valóban komoly feszültséget bírnak ki, ám ritkán igénylik a flotta vízhatlan ponyváját és az ágyúzsírt – jegyezte meg a detektív szárazon. – Ráadásul a táska sarkán látható rézpántok nem hangszerkészítő műhelyből származnak, hanem a tengerészeti raktárból.
Abban a pillanatban a hálókocsi végében lévő nehéz átjáróajtó élesen megnyikkant, és egy sötétkabátos kéz gyorsan visszahúzódott a résből. Vaneau egyetlen finom szemöldökvonással nyugtázta a mozdulatot.
– Úgy tűnik, nemcsak mi érdeklődünk a tengerészeti finomságok iránt – suttogta a kalauz sápadtan.
– A kíváncsiság természetes emberi reakció, Laurent – mondta Vaneau kimért hangon. – Különösen akkor, ha valaki az előző állomáson álcázva elhelyezett csomagját igyekszik távolról szemmel tartani.