85/2. A katonai ponyva — Éjszakai száguldás Oiseval felé

A négyes fülke ajtajának csattanása még ott visszhangzott a keskeny folyosón, amikor a szomszédos szakaszból előlépett a szürke köpenyes új utas. Rémült tekintettel meredt a szőnyegen sötétedő piros cseppre, miközben görcsösen szorította össze kabátja gallérját.
– Uraim... ez... ez vér? – kérdezte szaggatottan, s idegesen pillantott a zárt ajtó felé. – Mondják, hogy nem az! Valami szörnyűség történt?
– Nyugodjon meg, uram – válaszolta Laurent kalauz, miközben igyekezett hivatásos magabiztosságot erőltetni az arcára, bár a szeme a piros folton ragadt. – A hölgy határozott állítása szerint csupán egy ritka sajtféleségről van szó.
– Sajt? – hűlt el a szürke köpenyes utas, s egy lépést hátrált. – Milyen sajt az, ami rézpántos lakat alatt vérzik? Ezen a vonaton mind veszélyben vagyunk! Érezni azt a szagot... nem sajt ez, higgyék el!
– A kulináris élmények terén meglehetősen széles a skála, fiatalember – jegyezte meg Monsieur Vaneau rendkívül higgadtan. – Léteznek korzikai különlegességek, amelyeknek az illatától a gyakorlatlan utazó azonnal a szomszédos vármegyébe menekülne. Bár elismerem, a lakat valóban szokatlan fűszer.
– De Monsieur Vaneau! – suttogta a kalauz. – Mit tegyünk? A hölgy hűtőrekeszt követelt, de a poggyászkocsi jégszekrénye tele van a diplomáciai küldöttség pezsgőjével.
– Akkor Laurent, azt javaslom, tegyen egy kört a szalonkocsiban – felelte a fődetektív száraz mosollyal. – Amíg Ön a pezsgők átrendezésén gondolkodik, én közelebbről szemügyre veszem azt a szivárgó ponyvát. A viaszosvászon ugyanis, amit a hölgy használ, nem bolti csomagolóanyag... hanem a haditengerészet vízhatlan anyaga.
A szürke köpenyes utas erre halk nyüszítéssel visszahúzódott a fülkéjébe, s a zár élesen kattant mögötte.