84/9. A gőzölgő kottatartó titka — Megérkezés Montfort állomásra

– Pontosan három perc múlva Montfort állomásra érkezünk – mondta csendesen Monsieur Vaneau, miközben halkan kattant a régi ezüst zsebóra fedele.
Laurent kalauz megszeppenten lépett közelebb a fődetektívhez.
– De Monsieur Vaneau... a kottatartó gőzölög! Ha ott bent valami felrobban...
– Nem fog felrobbanni, kedves Laurent – mosolyodott el Vaneau, miközben a folyosón kíváncsian gyülekező utasok felé fordult. – Mindenki azt hitte, hogy a fiatalember egy veszélyes céhes időzítőszerkezetet rejteget a lelakatolt tokban. A félrevezetés valóban ötletes volt. Ám a puskapor szagát csupán a bélésre szórt dörzsölőpor adta, hogy elfedje a valódi szállítmányt.
– És a gőz? – kérdezte a szomszéd fülkéből kidugott fejjel az elegáns hölgy.
– Szárazjég – felelte Vaneau higgadtan. – A kottatartóban nem Chopin keringői, hanem az ellopott finomműszerész nyomólemezek pihentek, amelyeket hűteni kellett a vetemedés ellen. A nyomólemezre vésett címer apró, balmenetes rögzítőcsavarja árulta el a turpisságot.
A vonat ekkor hirtelen nagyot fékezett. Az acélkerekek élesen felvisítottak a síneken, a mennyezeti gázlámpa üvegbúrája megcsörrent. A szerelvény lassan begördült a füstös Montfort állomásra.
A hatos fülke ajtaja kivágódott, s a szürke köpenyes utas riadtan próbált a kijárat felé törni, ám a peronról fellépő helyi rendőrbiztos és két egyenruhása elállta az útját.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a céhes tulajdon eltulajdonítása miatt! – dörrent a biztos hangja.
Vaneau udvariasan meghajolt:
– ...és mint látják, a tea még csak ki sem hűlt.
A tettest elvezették, s a peronon felzsajdult az éjszakai élet. A leszállók helyére új utasok siettek; egy magas, fekete fátyolos hölgy lépett a folyosóra, miközben a hordárja egy szokatlanul nehéz, sűrűn csöpögő viaszosvászon táskát tuszkolt utána.
Émile Vaneau csendben felvonta a szemöldökét. Az ajtók csapódtak, s a szerelvény kényelmes zakatolással megindult a következő állomás felé.