82/8. A peroni leleplezés — Éjszaka Marlotte állomáson

Vaneau lépett le elsőként a VIP vagon rézbevonatú lépcsőjén, nyomában a zaklatott fiatalemberrel, aki olyan görcsösen szorította a kabátja hajtókáját, mintha magát az igazságérzetét próbálná egyben tartani.
– Jó estét, uram – köszönt Vaneau a gázlámpa árnyékában várakozó fekete kalapos férfinak, mielőtt az egyáltalán megszólalhatott volna. – Ha a hercegi címeres csomagot várja, attól tartok, csalódnia kell. A tartalma jelenleg jóval kevesebb családi aranyat tartalmaz, mint amennyit Ön remélt, ellenben lényegesen több nyomdafestéket.
A férfi megdermedt, s jobb keze lassan a köpenye belső zsebe felé mozdult, ám Vaneau felvont szemöldökkel intett felé.
– A helyében nem nyúlnék semmi éleshez. A peron meglehetősen huzatos, és a marlotte-i rendőrbiztos kifejezetten rosszkedvű, ha éjszaka kell kézírásos feljegyzéseket készítenie.
– Ön nem tudja, kivel áll szemben, öregember! – sziszegte a fekete kalapos, miközben hátrált egy lépést, de a háta mögött ekkor bukkant fel Laurent kalauz, oldalán a két egyenruhás tisztviselővel.
– Dehogynem – jegyezte meg Vaneau szárazon. – Ön a csomagcserék fáradhatatlan mestere. Csak arról feledkezett meg, hogy a nyomólemezre vésett eredeti mintát nem lehetséges egyetlen hamisított viaszpecséttel elfedni.
A helyi rendőrbiztos határozott léptekkel lépett elő a lámpaoszlop mögül.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a hercegi megbízás kijátszása és a hamisítás ügyében.
A köpenyes férfi szólni sem tudott, amint a kattanó bilincs lezárta a vitát. Laurent kalauz elégedett mosollyal igazította meg a karszalagját, a fiatal utas pedig megkönnyebbülten sóhajtott fel.
Émile Vaneau ekkor elővette ezüst zsebóráját, kinyitotta, és egy pillanatig némán nézte az apró mutatókat. Majd nyugodtan megszólalt:
– Pontosan húsz perc múlva Valcourt állomásra érkezünk.