82/7. A gázlámpa árnyéka — Megérkezés Marlotte állomásra

A kerekek fémes csikorgása jelezte, hogy az Intercontinental Express eléri a marlotte-i állomás lassító szakaszát. A gőz sűrű pamacsokban csapódott fel a fülke ablakára, ahogy a szerelvény méltóságteljesen begördült a harmadik vágány mellé.
– Kérem, maradjon közvetlenül mögöttem – fordult Vaneau a fiatal újságíróhoz, miközben gomblyukába igazította a kalapját. – És ha lehet, próbáljon meg úgy kinézni, mint aki nem most vesztette el az életművét egy bőrtáskában.
– Ez rendkívül nehéz, uram, amikor az ember életműve valóban egy bőrtáskában forgott kockán – suttogta a zaklatott utas, miközben gyanakvóan méregette a peron gázlámpáinak sárgás fényét.
Laurent kalauz gépiesen simította el egyenruháján a hajtókát, s felpattintotta a hálókocsi kimeneti ajtaját. A hűvös esti levegővel együtt az állomás moraja is beáradt a folyosóra. A harmadik vágány mentén, alig néhány lépésre a sárgaréz lámpaoszttól, egy magas, sötét köpenyes alak várakozott, fekete kalapját mélyen a szemébe húzva. Nyugtalanságát csupán az árulta el, hogy három másodpercenként pillantott az órájára.
– Úgy tűnik, a hercegi megbízott türelme fogytán van – jegyezte meg Vaneau szárazon. – Laurent, látja a két egyenruhás urat a csomagfelvevőnél? Úgy vélem, a helyi rendőrbiztos rendkívül hálás lesz a nyomda tálalásáért.
A kalauz bólintott, és határozott léptekkel megindult a peronon várakozó tisztviselők felé, mielőtt a fekete kalapos férfi egyáltalán elindulhatott volna a VIP kocsi lépcsője felé.