82/6. A marlotte-i peron — Közeledés Marlotte felé

– És mi lesz, ha a hercegi megbízott rájön, hogy a futárja csak üres újságpapírokat hozott? – kérdezte a fiatal újságíró, miközben idegesen törölgette pápaszemét. – Ugye nem engem fognak bűnrészesként lecsukni?
– A hercegi megbízottak ritkán tartóztatnak le bárkit is saját kezűleg – jegyezte meg Émile Vaneau egy halvány, megnyugtató mosollyal. – Inkább csendben elsunnyognak a helyszínről, amennyiben a dolgok nem a tervek szerint alakulnak. A maga egyetlen bűne, uram, a túlzott sietség és a rendkívül átlagos táskaválasztás volt.
Laurent kalauz a mennyezeti lámpára pillantott, majd a bőrtáskára.
– Akkor visszaadjuk az újságírónak a saját kéziratait, a szerencsétlen nyomdászt pedig átadjuk a csendőrségnek?
Vaneau ekkor lassan benyúlt a mellényzsebébe, és elővette régi ezüst zsebóráját. Egy halk kattanással kinyitotta, egyetlen pillantást vetett a csiszolt számlapra, majd nyugodtan visszapattintotta a fedelét.
– Pontosan hat perc múlva Marlotte állomásra érkezünk – mondta kimérten. – És mivel a valódi futár még mindig a harmadosztályú kocsiban izzad, feltehetően fogalma sincs arról, hogy a nyomdagépe már a VIP fülke előterében landolt. Laurent, kérjen meg egy hordárt a peronon, hogy azonnal hívja oda a helyi rendőrbiztost.
– De mi lesz a hercegi megbízottal? – firtatta az újságíró.
– Ő ott fog várakozni a harmadik vágány melletti gázlámpánál – felelte Vaneau. – Egy fekete kalapos úr, aki túlságosan gyakran nézi az óráját. Csupán annyi a dolgunk, hogy előbb mutatjuk meg neki a rendőrséget, mint ahogy ő felszállhatna a vonatra.