82/1. A ketyegő bőrtáska — Robogás Marlotte felé

A zaklatott úr izgatottan rángatta maga után a nehéz bőrtáskát a keskeny folyosón, ügyet sem vetve a kalauz udvarias szavaira. A táska felől érkező tompa, ritmikus ketyegés a hálókocsi csöndjében meglepően élesen visszhangzott.
– Rendes körülmények között a poggyászok nem szoktak saját ritmusra menetelni – jegyezte meg Monsieur Vaneau halkan, miközben félrehúzódott a lihegő utas útjából.
– Ez... ez csak egy precíziós óraszerkezet! Egy családi ereklye! – csattant fel a férfi, és görcsösen magához ölelte a táska pántját. – Semmi köze hozzá senkinek!
Laurent kalauz aggódva pillantott Vaneau-ra, majd a bőrtáska alsó sarkára mutatott, ahol sötét, olajos folt gyöngyözött a kárpitra.
– Az óraszerkezetek ritkán eresztenek finommechanikai műszerolajat, uram – szögezte le a fődetektív száraz eleganciával. – Különösen nem olyan mennyiségben, ami egy komplett nyomdagép kenéséhez is elegendő lenne.
– Békén kell hagyniuk! Én csak Marlotte állomásig utazom! – vágta rá az utas idegesen, majd hirtelen bevágta maga mögött az fülke ajtaját.
Laurent megvakarta a fejét, és a szőnyegen maradt fekete cseppekre nézett.
– Monsieur Vaneau... ön szerint szerkezetet csempész?
– A csempészek ritkán hagynak maguk után friss nyomdafesték szagú olajnyomot – válaszolta Vaneau halvány mosollyal. – Az igazi kérdés az, hogy mit próbálnak a segítségével eltüntetni a kocsiból.