81/4. A nyomdalemez titka — Érkezés Chantraine állomásra

– Ez mind csak alaptalan rágalom! – sziszegte a zöld kalapos férfi, miközben kétségbeesetten próbálta a háta mögé söpörni a felnyitott hangszerdobozt. – Senki sem tiltja meg egy tiszteletreméltó utasnak, hogy finommechanikai szerszámokat hordjon magánál!
– Kétségkívül – bicentett Monsieur Vaneau kimérten. – Csupán ritka egybeesés, hogy az Ön reszelője pontosan ahhoz a sárgaréz zárfejhez illeszkedik, amelyet három hete szereltek ki a fővárosi bankjegynyomda biztonsági széfjéből.
Az elegáns hölgy halkan felsikoltott, és feszülten a folyosó falához lapult.
– Tényleg hamisítóval állunk szemben? – kérdezte Laurent kalauz, miközben idegesen igazított a sapkáján.
Émile Vaneau ekkor lassan elővette régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta, egy pillanatig nézte a ketyegő mutatókat, majd nyugodtan megszólalt:
– Pontosan hat perc múlva Chantraine állomásra érkezünk. A félreértés csupán abból adódott, hogy mindenki egy elcsent hegedűt keresett. A tok kettős feneke azonban nem a hangszert rejtette, hanem a bankjegyprés nyomólemezét, amit Ön a hamis hangolókulccsal próbált kimenteni.
A zöld kalapos férfi még egy kétségbeesett pillantást vetett az ablakra, ám a vonat ekkor akkorát fékezett, hogy a fülke rézlámpája baljóslatúan megcsörrent. Szendvicses tálcák és kávéscsészék zörrentek meg a szomszédos fülkékben.
A szerelvény lassan begördült Chantraine állomásra. Az ajtók sziszegve kinyíltak, és a peronról két helyi nyomozó lépett a folyosóra. A vezetőjük röviden körbenézett, majd határozottan a zöld kalaposhoz lépett:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, állami okirathamisítás és lopás ügyében.
Amikor elvezették a férfit, a szerelvény lassan újra megmozdult. Laurent fellélegzett, miközben az új utasok felszálltak. Egy magas úriember lépett a kocsi folyosójára, aki feltűnően ügyelt arra, hogy a jobb kezében tartott, csontberakásos sétapálcája senkihez se érjen hozzá.