81/3. A hamis hangolókulcs — Robogás Chantraine felé

– Attól tartok, Madame, a művész úr már túl van a nyitányon – felelte Monsieur Vaneau szelíden, majd a fülke kilincsére mutatott.
Laurent kalauz óvatosan lenyomta a rézfogantyút. Az ajtó nem volt kulcsra zárva: kattanva tárult fel, meglepő látványt tárva eléjük. Odabent egy zöld kalapos, pajeszos úriember térdepelt a padlón fekvő hangszer tokja felett, kezében apró műszerész-csipipesszel és reszelővel.
– Ez csupán egy félreértés! – emelte fel a kezét a férfi, miközben sietve próbált letakarni egy rézlemezt a kabátja szélével. – A cselló hangolókulcsa szorult meg, csak segíteni próbáltam a hölgynek!
– Ötvöskalapáccsal és fémreszelővel, uram? – érdeklődött Vaneau, miközben óvatosan belépett a fülkébe. – Ritka finom hallásra vall, ha valaki sárgaréz-reszelékkel korrigálja az akusztikát.
Az elegáns hölgy felháborodottan szorította magához a retiküljét:
– Azt hazudta a peronon, hogy a szerelvény hivatalos hangszerfelelőse!
– A személyzet nevében kikérem magamnak – mordult fel Laurent, és széles vállával határozottan eltorlaszolta a folyosóra vezető kiutat.
Vaneau lehajolt, és zsebkendőjével felcsípett néhány csillogó szilánkot a szőnyegről.
– A hangszerfülke valóban érdekes titkokat rejt. Ez a reszelék ugyanis nem csellóból származik, hanem egy bankjegypréselő matrica biztonsági zárjából.
– Ön téved! – sápadt el a zöld kalapos.
– Ritkán teszem, uram – válaszolta Vaneau kimérten. – De Chantraine állomásig van még szűk tíz percünk, hogy átismételjük a kottaolvasás alapjait.