81/2. A fémreszelék titka — Robogás Chantraine felé

Laurent értetlenül vakarta meg a feje búbját, majd közelebb lépett a zárt ajtóhoz.
– Talán meg kellene kérdeznem a művész urat, hogy a hangszeréhez jár-e garanciajegy, vagy esetleg ólomöntvényekből áll a repertoárja – suttogta a kalauz.
– A művészet kiszámíthatatlan, Laurent – jegyezte meg Vaneau csendesen, miközben tekintete a fülke küszöbére tévedt. – Különösen, ha a művész úr nem kottalapokat, hanem finom fémreszeléket hullat a szőnyegre.
A folyosó túloldaláról egy elegáns hölgy bukkant fel, aki feszült pillantásokkal méregette a zárva maradt ajtót. Amint meglátta Vaneau-t és a kalauzt, gyorsan felhúzta a kesztyűjét, majd megpróbált észrevétlenül elsuranni mellettük Chantraine felé tartó kocsik irányába.
– Elnézést a zavarásért – mondta a hölgy halkan, miközben a táskáját szorította magához –, nem láttak errefelé egy úriembert zöld kalapban? Azt állította, hogy a csellómat hozza utánam, de eddig csak furcsa csörömpölést hallottam.
– Attól függ, Madame – válaszolta Vaneau udvarias meghajlással –, hogy a csellója nehéz-e, mint egy páncélszekrény, és reteszelve van-e, mint egy börtöncella.
– Ó, hát megtalálta! – sóhajtott fel a hölgy, de a hangjában megkönnyebbülés helyett inkább riadalom bujkált. – Akkor kérem, ne hagyják, hogy kinyissa!