81/1. A lelakatolt hegedűtok — Zakatolás Chantraine felé

Monsieur Vaneau visszasétált a hálókocsi folyosójára, ahol Laurent kalauz még mindig a homlokát törölgette a megpróbáltatások után. Az Intercontinental Express ritmikus zakatolással hagyta maga mögött Saint-Mireux füstös sziluettjét.
– Monsieur Vaneau – sóhajtott fel Laurent, miközben gondosan rendbe szedte az egyenruháját –, bízzunk benne, hogy a mai napra véget értek a meglepetések. Végre nyugodt utunk lesz Chantraine állomásig.
– A bizakodás dicséretes tulajdonság, Laurent – felelte Vaneau szelíd mosollyal –, ám a tapasztalat rendszerint a valóság javára dönt.
Ekkor a zöld kalapos úr haladt el mellettük a keskeny folyosón. Feltűnően görcsösen szorította magához a lelakatolt hegedűtokot. Nem úgy vitte, mint aki egy kényes hangszerre vigyáz, hanem mint aki legalábbis ólomsúlyt cipel. Ahogy a szerelvény egy váltón áthaladva megbillent, a tok belsejéből tompa, fémes zörrenés hallatszott.
– Csak nem művész úrhoz van szerencsénk? – érdeklődött Laurent készségesen.
– Csak egy utazó vagyok, aki szereti a nyugalmat – vágta rá a férfi feszülten, és gyorsan kulcsra zárta maga mögött a fülke ajtaját.
– Érdekes akkordok – jegyezte meg Vaneau csendesen. – Egy Stradivari ritkán csörög úgy, mint egy zsák rézcsavar.