80/2. A lila tinta titka — Zakatolás Saint-Mireux felé

Monsieur Vaneau óvatosan, két ujjheggyel emelte fel a mahagóniasztalra csúsztatott sürgönyt, mintha attól tartana, hogy a lila tinta még nem száradt meg teljesen a selyempapíron.
– Ha jól sejtem, a saint-mireux-i kalaposmester nem csupán selyemvirágokkal, hanem bizalmas kincstári kimutatásokkal is díszíti a legújabb kreációit – jegyezte meg száraz derűvel, miközben a sürgönyt a fali lámpa fénye felé tartotta.
A fiatal fátyolos hölgy riadtan szorította magához a nyitott dobozt, amelynek kettős aljából még mindig halk, fémes kattogás hallatszott.
– Ez... ez csupán egy sajnálatos félreértés! – mentegetőzött feszülten a fátyol mögül. – Elberenben egy ismeretlen úriember kérte meg, hogy vigyem el ezt a dobozt a rokoni köreibe. Fogalmam sem volt róla, hogy a rejtett rekeszben bármi más is lapul a kalapformán kívül!
– A szándékos tudatlanság az Intercontinental Expressen a legközkedveltebb poggyásztípus – szólt közbe Laurent kalauz, miközben óvatosan közelebb hajolt. – Bár még sosem láttam olyan divatkelléket, amely kincstári vízjellel ellátott sürgönyöket röptet az asztalra.
Vaneau elgondolkodva húzta végighüvelykujját a papír szélén húzódó, apró perforáción.
– A sürgöny nem a kisasszonynak szól, Laurent, de még csak nem is a kalaposnak. Ez a számsor a vasúti posta elbereni iktatójának titkos kódja. Mondja, kisasszony, az a bizonyos elbereni úriember véletlenül nem viselt sötétkék kabátot és ezüstgombos sétapálcát?
A hölgy döbbenten bólintott, mire a fődetektív csendesen összehajtotta a papírt. A rejtély szövevénye lassan kibontakozott a zakatoló kocsiban.