79/9. Az elbereni utóhang — Zakatolás Saint-Mireux felé

A szerelvény ütemes zakatolással hagyta maga mögött Elberen állomását. Laurent gőzölgő teáskannával a kezében még mindig az ajtónál állt, bizonytalanul mérlegelve az új utas jelenlétét.
– Kisasszony, segíthetek a... csomagjával? – kérdezte a kalauz udvariasan, miközben szeme a nehéz, csipkével letakart kalapdobozra tévedt, amely halk, fémessé tompult rezdüléssel nehezedett a szalonkocsi kisasztalára.
– Ó, köszönöm, nem szükséges – felelte a fiatal hölgy finom mosollyal, ám az ujjai görcsösen szorultak a selyemszalagra. – Csupán egy igen kényes kalap lakik benne. Rendkívül törékeny darab.
Monsieur Vaneau lassan lerakta teáscsészéjét, majd elővette régi ezüst zsebóráját. Egy pillanatig nézte a számlapot, mielőtt a fedél finom kattanással bezáródott volna a kezében.
– Igen törékeny kalap lehet – jegyezte meg Vaneau száraz eleganciával –, ha a tartója alatt a mahagóniasztal két centimétert süllyed, és a csipke alól halvány gépzsírszag szivárog.
– Monsieur Vaneau! – hűlt el Laurent. – Csak nem akarja mondani, hogy már megint...
– Dehogy, Laurent. Csupán azt állítom, hogy a kalapdivat néha meglepően súlyos kötelezettségekkel jár – felelte a detektív csendes derűvel, ahogy tekintete a lány megszeppent arcára tévedt. – Pontosan negyvenöt perc múlva Saint-Mireux-be érkezünk. Addig is, kényelembe helyezheti magát, kisasszony. A gőzmozdony nem siet, és a történetek sem szeretnek lemaradni a menetrendről.