79/8. Az elbereni iktató — Begördülés az állomásra

Laurent, a kalauz óvatosan lebegtette meg a gőzölgő tálcát, majd letette a kisasztalra.
– A teát hoztam, uraim. Remélem, nem zavartam meg semmilyen fontos... hivatalos eljárást – pillantott bizonytalanul a sötét köpenyes utasra, aki görcsösen szorította maga előtt a ketyegő lakkozott dobozt.
– Cseppet sem, Laurent – válaszolta derűsen Monsieur Vaneau, miközben elegánsan elvett egy csészét. – A hivatali bürokrácia épp az imént fejezte be a saját időzített előadását.
A szerelvény ekkor hirtelen nagyot fékezett. Éles fémcsikorgás rázta meg a kocsikat, a csészékben meglendült a forró folyadék, ahogy a vonat lassulva begördült Elberen állomás csillogó peronja mellé.
Az ajtó szinte azon nyomban kinyílt, és két határozott fellépésű helyi nyomozó lépett a szalonkocsiba. A vezetőjük egyenesen a sápadt, sötét köpenyes férfi elé állt.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a kincstári irattár megrongálása és az iktatóbélyegző eltulajdonítása miatt – jelentette ki a tiszt.
– ...amelyet ráadásul elfelejtett felhúzatlanul hagyni – fejezte be lágyan Vaneau a saját korábbi gondolatát, mielőtt belekortyolt volna a teájába.
A megbilincselt utast kivezették a gőzben úszó peronra. A kalauz megkönnyebbülten fellélegzett, miközben az ajtóban máris új utas tűnt fel: egy fiatal hölgy, aki egy szokatlanul nehéz, csipkével letakart kalapdobozt szorongatott.
Émile Vaneau csendben figyelte az új érkezőt, ahogy a vonat ajtai becsukódtak, s a szerelvény komótosan kigördült Elberenből a következő állomás felé.