79/5. A gyanús várakozó — Közeledés Elberen felé

– Ha jól értem, Ön szerint a kincstári futár még mindig a vonaton van? – suttogta a zaklatott új utas, elfehéredett arccal szorongatva a sárgaréz kulcsdarabot.
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy egy igen feszült úriember ül a szomszédos kocsi szalonjában, aki túlságosan gyakran pillant a zsebórájára – válaszolta Monsieur Vaneau, miközben igazított egyet az ingujján. – A valódi futárok ritkán izzadnak ennyire hűvös időben.
Laurent kalauz óvatosan kukkantott ki a fülkeajtó résén.
– Szóljak a szerelvényparancsnoknak, Vaneau úr?
– Dehogy, Laurent. A hivatalos közbeavatkozás mindig elijeszti a finomabb részleteket – intett higgadtan a detektív. – Ehelyett inkább hozzon nekünk egy csésze friss teát. A teázó ember látványa felettébb megnyugtatja a gyanakvó elméket.
Az új utas idegesen fészkelődött a plüssülésen.
– De mi lesz, ha megérkezünk Elberenbe, és a kincstári megbízottak átkutatják a csomagjaimat?
– Akkor felettébb hálásak lesznek Önnek a nagybátyja faliórájáért – jegyezte meg Vaneau száraz mosollyal. – Bár meglehet, a precíz rugószerkezet kevéssé elégíti majd ki a kincstári könyvelők szigorú elvárásait. De amíg a szerelvény száguld, kövessük a gyanúsítottat a szalonkocsiba.