79/2. A ketyegő mechanizmus — Száguldás Elberen felé

– Szent Ég! – kapott a mellkasához a zaklatott új utas, miközben a doboz ütemes ketyegése felerősödött. – Esküszöm, hozzá sem nyúltam a belső mechanizmushoz!
– Bízom benne, hogy a szerkezet tiszteletben tartja a vasúti társaság tűzvédelmi szabályzatát – jegyezte meg Laurent kalauz, s óvatosan fél lépést hátrált a kis asztalkától. – Az Intercontinental Expressen a csomagok nem szoktak önálló életre kelni.
– Ez egy sima, antik óramű – dadogta a férfi, s reszkető kézzel a sárgaréz zárhoz illesztette a megtalált kulcsot. – Csak éppen... eddig sosem ketyegett kulcs nélkül.
Monsieur Vaneau érdeklődve hajolt közelebb. Szemében a megszokott, derűs kíváncsiság csillant meg.
– A meglepetésekre épített finommechanika korát éljük, uram – mondta csendesen a nyugalmazott detektív. – Ha a zár azelőtt lép működésbe, hogy a kulcsot elfordítaná, az vagy páratlan órásmesteri remekműre utal... vagy arra, hogy a doboz nem az, aminek Ön hiszi.
A férfi elfordította a kulcsot. A retesz száraz, fémes kattanással engedett, s a sötét, lakkozott fedél résnyire felemelkedett. Egy apró, rézből öntött számlap és egy finom, ezüstből fonott drótháló villant meg a résben, melynek közepén nem ékszerek, hanem egy különös, viasszal lepecsételt kisméretű jegyzék feküdt.
– Ez nem az én iratom – suttogta az utas teljesen elfehéredve.
– Uram, a félreértések a hálókocsiban ritkán maradnak magánügyek – válaszolta Vaneau halvány mosollyal. – Úgy tűnik, Elberen felé haladva a poggyászoknak saját történetük van.