78/2. A neogótikus szerkezet — Éjszakai zakatolás Valcourt felé

– Ha igazán pokolgép lenne, kedves barátom – jegyezte meg Vaneau elgondolkodva, miközben ujja hegyével gyengéden megkopogtatta a sárgaréz borítást –, aligha szenteltek volna ennyi figyelmet a finom gravírozásnak. A pokolgépek készítői ritkán pazarolják az idejüket neogótikus indamintákra.
– De hát egyre sebesebben ketyeg! – hüledezett Laurent kalauz, a folyosó faborítása mellé lapulva.
– A mechanikus szerkezetek már csak ilyenek, amikor a rugójuk kiborulni készül – fordult a sápadt utas felé a fődetektív. – Árulta el a nagybátyja, hogy mi volt a mestersége?
– Órásmester volt – nyögte ki a fiatalember, miközben rémülten meredt a doboz tetején kibukkanó apró, fogazott rézkarra. – De a végrendeletében kifejezetten az állt: „Ha Valcourt előtt kinyitod, odavész a családi vagyon!”
– A családi vagyon – ismételte Vaneau halvány mosollyal. – És mondja, a jó hírű órásmesterek szoktak robbanóanyagot hagyni az örököseikre, vagy inkább olyan ravasz zárószerkezeteket, amelyek pontosan a megadott órában pattannak ki?
– Úgy érti… ez egy időzített széf? – kérdezte a kalauz, óvatosan közelebb lépve.
– Vagy egy meglehetősen drága szerkezeti tréfa – igazította meg a gallérját Vaneau. – Bár a beépített fogaskerekek állása szerint a rugó nem nyitni akarja a fedelet, hanem végleg lereteszelni.