78/1. A ketyegő rézdoboz — Zakatolás Valcourt felé

Az Intercontinental Express egyenletes ütemben szelte a sötétséget, miközben Orival fényei lassan elenyésztek a távolban. A hálókocsi folyosóján Laurent kalauz még mindig látható feszültséggel igyekezett visszanyerni a tartását.
– Elnézést, uram – suttogta Laurent kalauz, remegő kézzel szorítva a tálcáját. – Az az új utas… nagyon furcsa.
– Miben furcsa, Laurent? – kérdezte Monsieur Vaneau. Tekintetét lassan a kalauzra emelte.
– A kabátja… ketyeg. Éles fémhangon. Mintha… pokolgép lenne nála.
Vaneau csendesen felsóhajtott. Ebben a pillanatban a hálókocsi fülkeajtaja résnyire nyílt, és a fiatal jövevény kilépett a folyosóra. Fehéredő ujjakkal szorított a mellkasához egy szögletes dudorodást.
– Segítsenek… – lihegte szaggatottan a zaklatott utas, ahogy meglátta őket. – Azt mondták a peronon… maga ért az ilyesmihez.
– Üljön le – felelte Vaneau szelíden. – Mi ketyeg ÖnnéI?
– Egy rézpántos doboz – suttogta a fiatalember, és reszkető kézzel az apró asztalra helyezte a nehéz tárgyat. – A nagybátyám hagyatéka. Valcourt előtt… szigorúan tilos kinyitni! De most… egyre gyorsabban ketyeg!
Laurent kalauz ijedten hátrált egy lépést, miközben a szerkezet hirtelen kettőt kattant. Vaneau higgadtan végigmérte a dobozt. A rejtély első finom fogaskerekei működésbe léptek.