77/10. A vaskos lakatok titka — Begördülés Orival állomásra

– A bankvilág nyugodt lehet, uram – folytatta Vaneau higgadtan, amint zsebre tette az ezüstórát. – Ön nem az európai pénzügyi rendszer megmentője, hanem egy igen alaposan átvert futár. A szindikátus ugyanis nem a táskáért küzdött, hanem a kalapdobozért, amelyet az elegáns hölgy oly buzgón védelmezett Párizs legújabb divatjára hivatkozva.
A keménykalapos utas eltátotta a száját, Laurent kalauz pedig felvonta a szemöldökét.
– A lila tintafolt a táviraton, a sárgaréz kulcs és a mechanikus fűző széfje mind egyetlen célt szolgált: hogy figyelmünket elterelje az igazi szállítmányról – magyarázta csendesen a detektív. – A vaskos lakatok mögött valójában…
Hirtelen éles fémcsikorgás rázta meg a hálókocsit. A kávéscsészék megcsörrentek, a kalauz tálcája veszélyesen megbillent, ahogy az Intercontinental Express zökkenve lassult, majd lassan begördült Orival állomás gőzölgő peronja mellé.
Az fülkeajtó feltárult, és a helyi rendőrség két nyomozója lépett be.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a párizsi hamisítási ügyben! – lépett előre a vezetőjük, és a bilincset meglepő módon a sötétkék kabátos utas csuklójára pattintotta.
– …valójában csak üres formanyomtatványok lapulnak – fejezte be szelíden Vaneau a mondatát, pontosan időzítve a csattanást.
Miután a meglepett hamisítót elvezették, a hálókocsi folyosóján visszatért a megszokott nyugalom. A peronról egy új utas lépett a kocsiba: egy félénk fiatalember, aki feltűnően ügyetlenül próbált elrejteni a kabátja alatt egy halkan ketyegő, rézpántos dobozt. Vaneau egyetlen kósza pillantást vetett a jövevényre, majd elégedetten visszatért a könyvéhez, miközben a szerelvény lassan elindult Valcourt felé.