77/9. A lezárt bőrtáska — Zakatolás Orival felé

A kerekek ütemes kattogása jelezte, hogy az Intercontinental Express maga mögött hagyta Santenay ködös peronját. A folyosón terjedő friss szénfüstszagot gyorsan felváltotta a hálókocsi megszokott, csiszolt mahagóni és drága dohány illata.
Az új utas óvatosan leült a négyes fülke pamlagára, de a vaskos lakatokkal felszerelt bőrtáskát egyetlen pillanatra sem engedte el. Úgy szorította magához, mintha az életéért küzdene, miközben tekintete nyugtalanul ugrált a fülke sarkai között.
– Remélem, a lakat kulcsa nem ugyanabban a bal mellzsebben lapul, mint a korábbi úriemberé – jegyezte meg szelíden Vaneau, miközben rendezgette a kabáthajtókáját. – A kalauzunk idegrendszere aligha bírna ki még egy váratlan kávéscsésze-elkapást.
– Ez… ez egészen más ügy, uram! – sziszegte a keménykalapos férfi, közelebb hajolva. – Ebben a táskában nincs semmiféle szindikátusi okirat. Csak valami, ami az egész bankvilágot megrengetheti, ha rossz kezekbe kerül!
– Ó, a bankvilág meglepően szívós – mosolyodott el halványan Vaneau. – Túltette magát a tulipánhagymákon, a vasúti részvényeken és a mechanikus fűzők pánikján is. Biztosíthatom, a táskája tartalma sem fogja romba dönteni.
Laurent kalauz lépett be a fülkébe, tálcáján friss teával.
– Parancsol egy csészével, uram? – kérdezte az új utastól, aki ijedten rázta a fejét.
– Semmit! Csak csendet és biztonságot! – felelte a férfi.
– A csendért kezeskedhetem – mondta Vaneau csendesen, miközben lassan elővette ezüst zsebóráját, és pattintással kinyitotta a lapját. – A biztonságról pedig Orival állomáson győződhet meg. Pontosan tizennyolc perc múlva érkezünk meg.