77/5. A rejtélyes távirat — Száguldás Miremont felé

Az elegáns hölgy mély sóhajtással engedte le a selyemkesztyűs kezét, s a sárgaréz szerkezet halkan kattant egyet a kalapdoboz alján.
– Ön túlságosan megfigyelő alkat, Monsieur Vaneau – mondta halkabb, szelídebb hangon. – Valóban nem párizsi divatkellék. A lyoni részvénytársaság titkos alapszabályai lapulnak a rekeszben. Ha a konkurens bankcsoport megszerzi őket Miremont előtt, a családom tönkremegy.
– Bámulatos finommechanika – hüledezett Laurent kalauz, miközben biztonságos távolságból, de tátott szájjal figyelte a fogaskerekek lassú, méltóságteljes forgását. – És én azt hittem, a gőzmozdony a legbonyolultabb szerkezet ezen a vonaton!
– A gőzmozdony legalább nem próbálja magát szoknyamerevítőnek kiadni – jegyezte meg Vaneau szárazon. Ekkor a zaklatott új utas felé fordult, aki még mindig gyanakodva méregette a ketyegő fémtárgyat. – De mondja csak, uram, Ön miért volt ennyire meggyőződve arról, hogy pokoli gép lapul a dobozban? Tán kapott egy figyelmeztetést?
Az utas feszülten megköszörülte a torkát, s zakója belső zsebébe nyúlt.
– Egy névtelen táviratot kaptam a felszállás előtt – ismerte el habozva. – Azt írták, egy hölgy kalapdobozában időzített szerkezet ketyeg.
– Nos – mosolyodott el Vaneau –, a távirat feladója nem hazudott. Csak éppen a gyorsírói pontosságot tévesztette össze a rosszindulattal.