77/4. A finommechanikai széf — Száguldás Miremont felé

– De könyörgöm, ez egy párizsi szabadalom! – szabadkozott szaporán szedve a levegőt az elegáns hölgy, miközben selyemkesztyűs kezével igyekezett eltakarni a halkan ketyegő fémcsodát. – A legújabb tartásjavító fűzőmodell a Rue de la Paix-ról! Igazán semmi törvénybe ütköző nincs abban, ha egy hölgy ügyel az alakjára!
– Kétségkívül, madame – bólintott Émile Vaneau, s mutatóujjával óvatosan megérintette a sárgaréz fogaskerekek egyik finom fogazatát. – Bár a legtöbb hölgyi ruhadarab ritkán igényel óraműves pontosságú gátszerkezetet és percenként hatvan ketyegést. Különösen nem olyat, amelyhez egy apró, rejtett kulcslyuk is tartozik.
Laurent kalauz megvakarta a fejét, s a nyitott kalapdoboz fölé hajolt.
– Szóval nem fog felrobbanni? – kérdezte a zaklatott új utas, aki még mindig a fülkeajtónak támaszkodva törölgette az izzadt homlokát. – Mert ha ez a fémszerkezet szétszakítja a vasúti kocsit, én azonnal panaszt teszek a társaság vezetőségénél!
– Megnyugtatom, uram, a szerkezet legfeljebb a viselője türelmét teheti próbára – felelte Vaneau száraz mosollyal. – Ám a fémlemezek belső oldalára vésett apró számok már jóval kevésbé a párizsi divatházak, mint inkább a lyoni bankárok érdeklődésére tarthatnak számot.
– Úgy érti, ez nem is divatcikk? – hűlt el Laurent.
– Dehogyisnem – igazította meg a gallérját Vaneau. – Csak éppen a csipkék alatt nem puszta merevítők, hanem egy rendkívül lapos, zárható irattartó rekesz lapul. Ugye, madame, a gépzsírt sem a rugók kenésére, hanem a szoruló záróreteszhez rendelték?