77/3. A mechanikus fűző — Száguldás Miremont felé

– Ha nem tévedek, a Párizst megrengető új divat negyvennyolc fogaskerékből áll – jegyezte meg Vaneau szelíden, miközben közelebb lépett, és a doboz sárgaréz csatjára mutatott. – És meglehetősen szigorú pontossággal jár.
Az elegáns hölgy elfehéredett, s a folyosó fala felé hátrált. Ekkor a fülke szomszédos ajtajából előlépett a zaklatott új utas, ki szemeit forgatva szorongatta saját zsebkendőjét.
– Ugye nem fog felrobbanni? – suttogta rémülten. – Én csak békésen utazni próbálok Miremont felé!
– A robbanástól nem kell tartania, uram – válaszolta Émile Vaneau a rá jellemző elegáns nyugalommal. – A mozdonyok kenőolajával átitatott rugós szerkezetek legfeljebb a szabászati számlák összegével képesek megrázni az embert. Laurent, kérem, segítsen közelebbről megvizsgálni ezt a remekművet.
Laurent kalauz óvatosan megragadta a pántot, ám a doboz fedele a szokatlan belső nyomás miatt váratlanul kipattant. A selyemcsipkék közül nem egy párizsi kalap köszöntött rájuk, hanem egy csillogó, sárgarézből öntött, bonyolult fémkarokkal ellátott fűzőváz, amelynek közepén kis rézfogaskerekek ketyegtek ritmikusan.
– Nahát – hüledezett a kalauz. – Ez valóban nem fejre való darab.
– Ám kétségkívül kiváló tartást biztosít – fűzte hozzá Vaneau halk mosollyal. – S most már pontosan értjük, miért volt szüksége a feladónak a táviratban félreértett gépzsírra.