77/2. A sárgaréz fűző — Zakatolás Miremont felé

Az elegáns hölgy egy pillanatra megtorpant, majd csipkekesztyűs kezével mélyebbre húzta fátylát.
– Ugyan már, uraim! – kuncogott erőltetett könnyedséggel. – Manapság a legelőkelőbb párizsi divatházak merevítőkkel és fémvázakkal dolgoznak. Ez a legújabb abroncsos kalapmodell!
– Lenyűgöző a mérnöki precizitás – bólintott Vaneau, miközben sétabotjának gombjával finoman megérintette a szőnyegre hullott forgácsot. – Bár meglepő, hogy a francia divattervezők öntöttvas csavarmenetekkel rögzítik a selyemszalagokat. Laurent, ön mint a vasút szerelmese, mit gondol?
Laurent kalauz közelebb lépett, és rosszallóan felvonta a szemöldökét.
– Én csupán annyit tudok, kisasszony, hogy a felső csomagtartó teherbírása szigorúan húsz kilogramm. Ez a doboz pedig a jelek szerint egy kisebb gőzkazán súlyával vetekszik. Ha lezuhan, a legújabb divat meglehetősen maradandó nyomot hagy a padlóburkolaton.
– Szó sincs gőzkazánról! – csattant fel a hölgy, de a hangjába ideges remegés vegyült. – Ez egy tisztán magánjellegű küldemény! Semmi köze senki másra!
– Természetesen – simította meg ősz bajuszát Émile Vaneau. – Csupán a véletlenek játéka, hogy a gépzsír illata pontosan megegyezik a mozdonyvezető fülkéjében használatos kenőanyaggal. Valamint az is merő véletlen, hogy a doboz sarokpántja mögül halkan ketyeg valami.
Laurent hirtelen megtorpant, és a kalapdoboz felé hajolt. A vonatkerekek zakatolása mögül valóban finom, mechanikus kattogás hallatszott.