77/1. A nehéz kalapdoboz — Zakatolás Miremont felé

A szerelvény egyenletes ritmusban zakatolt tovább Miremont állomás irányába. Laurent kalauz elégedetten sóhajtott fel, miközben megigazította az egyenruháján a gombokat.
– Végre egy kis megnyugvás, Monsieur Vaneau! – jegyezte meg a folyosó ablakánál állva. – Azt hiszem, az új utaskíséretünk lényegesen finomabb ízlésű. Egy hölgy csipkékkel, teljesen gépzsírmentesen.
– A látszat néha meglepően súlyos tud lenni, Laurent – válaszolta Vaneau csendesen, miközben a folyosó végén álló hölgyet figyelte.
A fiatal nő éppen lábujjhegyre állva próbálta felgyömöszölni a díszes kalapdobozt a felső csomagtartóra. A doboz láthatóan nem csupán selyemszalagokat rejtett: a hölgy karja megremegett a teher alatt, a csomag pedig fémes koccanással koccant a rézkorlátnak.
– Megengedné, kisasszony? – lépett oda Laurent készségesen. – A kalauzi szolgálat része a terhek levétele.
– Jaj, dehogy! Semmiképpen! – kiáltott fel a hölgy szokatlanul éles hangon, és görcsösen magához ölelte a dobozt. – Ez rendkívül törékeny! Csak finom kalapok vannak benne!
– Ahogy óhajtja – hátrált meg a kalauz zavartan.
Vaneau finom mosollyal lépett közelebb, és egy pillantást vetett a szőnyegre, ahol a kalapdoboz sarokpántjáról egy apró, sárgaréz forgács hullott alá.
– A modern kalapdivat valóban lenyűgöző – jegyezte meg Émile Vaneau száraz eleganciával. – Különösen az a része, amelyhez nehézipari tömítésekre van szükség.